Sáry László

Sáry László műveinek egy jelentékeny csoportja a megszokottól gyökeresen eltérő hallgatói magatartást követel. Nem az érzékek csiklandása, nem a gyönyörködtetés a céljuk, de nem is valamiféle intellektuális folyamat követésének szellemi öröme. A zeneszerző mintha erre bíztatná e műveinek hallgatóit: „Felejtsd el, hogyan kell zenét hallgatni, s ellazultan bízd rá magad a hangzásra, mint kényszerítést nem ismerő lélekvezetőre. Ne várj eseményt, ne várj katarzist, csak a belső csöndet várd, amelyben az elhangzó mű tovább zenghet benned.” Ez a jellemzés ráillik az 1996-os keltezésű, tizenegy hangszerre írt Tranquillityre. A japán kertek lelkületét megörökítő mű a belső csendnek olyasféle prelúdiumai közé tartozik, amelyek Dukay Barnabás életművében gyakoriak. A rezdülésnyi jelekből összetett meditációhoz a hangszeres színek szépsége is társul.