Erwin Schulhoff

Akárcsak Kafka és Mahler, Erwin Schulhoff is cseh kulturális környezetben élő német zsidó családba született. Kicsi gyerekként Dvořák fedezte fel rendkívüli zenei tehetségét, Regernél és Debussynél is tanult, s tanulóéveiben Richard Strauss ze- néjéért rajongott, akárcsak Bartók. Ravelhez hasonlóan ő is katonaként harcolt  az I. világháborúban, az osztrák-magyar hadseregben, traumatikus élményeket szerezve. Meg is sebesült a harctéren. Ezután vált meggyőződéses baloldalivá. Sorsával és származásával összefüggően egész életében a kívülállás, a szarkasztikus (ön)irónia és a legkülönbözőbb stiláris hatások iránti nyitottság jellemezte. Volt dadaista és expresszionista, egy időben közel került Schönberg köréhez, és baráti levelezést folytatott Berggel. Az európai komponisták közül egyike volt azoknak, akiknek művészetére a legkorábban és a legnagyobb mértékben hatott a jazz.Berlini és bécsi tartózkodása után visszatért Prágába. Miután a náci Németország bekebelezte Csehországot, Angliába vagy Amerikába akart kivándorolni, de végül szovjet állampolgárságot kapott. A háborús események miatt azonban már nem jutott ki a Szovjetunióba. Egy bajor koncentrációs táborban pusztult el, tuberkolózisban. Schulhoff 1923-as 2. zongoraversenyének („Koncert zongorára és kiszenekarra”, vagy „alla Jazz”) első tétele impresszionista állóképből fejleszt nagy, romantikus tablókat, döbbenetes csúcspontokat. A virtuóz zongoraszólam jól érzékelti, hogy Schulhoff maga is kiváló pianista volt. A jazz hatása a 2. tételben érvényesül a legerőteljesebben. Az Alla zingaresca című zárótétel vérpezsdítő finálé. A zongoraverseny pompás zenekari színekben és erőteljes, gyakran megdöbbentő zenei ötletekben gazdag, hatásos, (néha tán hatásvadász) partitúra; egy sugárzó tehetségű komponista „szertelen” alkotása. Schulhoff, ha időben elmenekül és eljut Hollywoodba, valószínűleg milliomos- ként hal meg, 90 éves korában.