Claude Vivier

Talán csak Gesualdo és Csajkovszkij élete foglalkoztatta oly hevesen az utókor képzeletét, mint Claude Vivier (1948-1983) tragikus pályája. Csakhogy Vivier nem gyilkos (vagy öngyilkos), hanem áldozat volt. Szüleinek nem kellett, árvaházban nevelkedett, míg hároméves korában örökbe nem fogadták. Egész életében az igazi anyját kereste. Fel- vállalt homoszexualitása okozta vesztét: egy 19 éves fiú ölte meg Párizs- ban, aki azért kínálkozott fel neki, hogy kirabolhassa. Ilyen életrajzi háttér ismeretében aligha meglepő, hogy a Lonely Child (1980) Vivier legszemélyesebb műve. Szövegét maga Vivier írta, aki a francia tex- tus mellett saját, a malájra emlékeztető halandzsanyelvét is használja. A szöveg Vivier sorsának ismeretében olyan mély betekintést  enged a  szerző  pszichéjébe,  mintha  József  Attilától  olvasnánk  a Szabad ötletek jegyzékét. A szoprán altatót énekel, de a jóságos anya helyett varázslók és tündérek gondoskodnak a kisfiú békés álmáról. Inkább tibeti halotti szertartás ez, mint altató. Vivier a keleti egzotikus zenekultúrák jó ismerője volt. Zenéjének egyedülálló fegyelme abban rejlik, hogy egyetlen szólam uralkodik, melyhez a rendhagyó összetételű hangszeregyüttes nem hagyományos harmóniákat játszik, hanem a spektrális zene tapasztalatait hasznosító, fantasztikus színeket kever ki. A megrázó mű hallatán osztjuk Ligeti György véleményét: „A maga választotta területen, a komplex hangszínek érzékiségével való csábítás terén ő volt a legnagyobb mester.”